Nagyon kell koncentrálnunk arra, hogy ne kezdjünk el nyíltan káromkodni. Valaki vagy valakik kegyetlen módon meggyilkoltak egy szerencsétlen állatot. A tettesek nem csupán megölték, hanem előtte fel is gyújtották. Az alábbi idézet a tetem megtalálóitól van:
,,Nagy valószínűséggel, még az élő kutyát felgyújtották. Ez látszik a kutya tetemén és a környező füvön is. Miután egy kicsit megnyugodtunk, készítettük ezeket a képeket, az egyikünk mobiltelefonjával. Természetesen a további természetjárástól, nem meglepő módon, teljesen elment a kedvünk. A helyszínt elhagyva, a legrövidebb úton hazatértünk"
Utánanéztünk, hogy Magyarországon mit kaphatnak ezért a tettesek:
Az elkövetők kettőtől-öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók, azonban hazánkban még nem volt arra példa, hogy állatkínzásért bárkit is lecsukjanak.
Elkeseredve vettük észre, hogy a megtalálók nem tettek feljelentést a rendőrségen. Amennyiben mégis eljárás indul, akkor a bejelentés elmulasztásáért akár még bűnrészességgel is megvádolhatják őket.
,,Itthon kezdtünk el gondolkodni azon, hogy most mit is csináljunk. Rövid beszélgetés után, közösen arra az elhatározásra jutottunk, hogy ma visszamegyünk és eltemetjük ezt a szerencsétlen kutyát. Hatóságokat nem értesítjük, mivel szerintünk értelme nincs. A múltbeli tapasztalatain azt mutatják, hogy sajnos az illetékes szervek az ilyen ügyekkel nem, vagy csak látszat intézkedések erejéig foglalkoznak."
SOKKOLÓ KÉPEK!!! Csak erősidegzetűeknek!
http://www.zug.hu/cikk/kepek/img_949_1.jpg
http://www.zug.hu/cikk/kepek/img_949_2.jpg
http://www.zug.hu/cikk/kepek/img_949_3.jpg
http://www.zug.hu/cikk/kepek/img_949_4.jpg
Zug/MagyarSikátor