Az alábbi sorokat nem kívánnánk kommentálni, mert sem az SZDSZ, sem pedig a Jobbik nézeteivel nem értünk egyet. Sőt, az egész magyar politikai elitet elküldenénk kapálni, hogy megtudják mi is az igazi munka. A levelet Morvai Krisztina írta cseppet zavarodott állapotban az SZDSZ-es vezetőknek címezve.
Kedves Szabad Demokraták!
A Szabad Demokraták Szövetsége egy egyszázalékos törpepárt, amely
élet-halál uraként viselkedik Magyarországon. Most éppen úgy tűnik,
rajtuk, azaz önökön múlik, hogy egy újabb helytartót ültetnek-e ránk
miniszterelnökként a Hazánkat tönkretevő külföldi hatalmak. Ez tévedés
– nem önökön múlik. Ez ugyanis a mi hazánk.
Mostantól mi határozzuk meg, hogy itt mi történik, és a magukfajták
fognak igazodni! Az úgy van rendjén, hogy mi választhatunk – vezetőket
és értékrendet. Mert Magyarország nem az SZDSZ-é. Magyarország a
Magyaroké! Önök, kedves SZDSZ, félreismerték a magyar népet. Azt
gondolták, hogy velünk mindent megtehetnek. Azért gondolták így, mert eddig
nem mutattunk elég erőt. Ennek most vége. Mostantól erőt mutatunk, és el
fogjuk kergetni önöket a hatalomból!
Önök MSZP-s pajtásaikkal együtt saját részükre leprivatizálták,
lenyúlták a magyar nemzeti vagyont, a gyárainkat, üzemeinket,
ingatlanjainkat. Haverjaikkal, klánjaikkal külföldi kézre juttatták azt,
ami a miénk. Milliárdosok lettek a magyarok vérén, nyomorúságba
döntötték a hazánkat és most további nadrágszíj-húzogatást követelnek
a magunkfajtáktól. Most már ideje, hogy önök húzogassák a
nadrágszíjukat. Milyen rendszer az, ahol a magukfajták a profitot
privatizálják, a költségeket és a károkat viszont a magunkfajtákkal
akarják fizettetni? Mégis, hogy képzelik ezt a végtelen pofátlanságot? A
kárt önöknek kell viselniük, mert önök okozták. Adják vissza a
magyaroktól fillérekért elprivatizált vagyont, hozzák haza off-shore
cégeikből a tőlünk ellopott pénzt!
És felejtsék el azt, hogy önök fogják kijelölni Magyarország
miniszterelnökét! Nem kell a gyilkos, csirkefogó Bajnai, akinek gyalázatos
pénzéhsége miatt kilenc magyar ember lett öngyilkos, és félezer magyar
család ment tönkre. Amit velük megcsinált „kicsiben”, azt most
nagyban akarja véghezvinni az egész országgal. De mi nem fogjuk engedni!
Elviselhetetlenné fogjuk tenni az ő életét is és az önökét is, ha nem
takarodnak el önként a magyar közéletből. Felejtsék el azt is, hogy az
eddigi kártevést büntetlenül megúszhatják. Ugyanúgy nem fogják
megúszni, ahogy Bajnai sem ússza majd meg a libatenyésztőkkel szembeni
gyalázatos tetteit és az EU-pénzek lenyúlását, haverok kezére
játszását. Ennek most vége!
Itt az ideje, hogy mi határozzuk meg az önök sorsát, és ne önök a
miénket. Önök Demszky Gábor személyében kitüntették az őrjöngő
Gergényi főkapitányt, amikor MSZP-s szövetségeseikkel együtt voltak
szívesek közénk lövetni és megtapostatni bennünket. Önök a magyar
embereket leciánoznák, Kuncze Gábor által biztatva tömeges öngyilkosságra
a magunkfajtákat. Folytatnák, amit gyilkos haverjuk, Bajnai elkezdett. Önök
a magyarországi ciánista párt. Mi viszont anticiánista magyar emberek
vagyunk, ezért fogunk végre megszabadulni önöktől. Ne mérgezzék tovább
Magyarországot és a magyar nemzetet! Takarodjanak a magyar közéletből!
Most, első körben azt követeljük önöktől, hogy vonják vissza a
miniszterelnök ránk kényszerítésének tervét, és ne akadályozzák a
magyar nép akaratának kinyilvánítását, a szabad, előrehozott
választásokat!
Megkérünk minden magunkfajta magyar embert, hogy ha SZDSZ-párti
országgyűlési vagy helyi képviselővel vagy más szabad demokrata közéleti
szereplővel találkozna utcán, közterületen, lakóházban vagy bárhol
máshol, fejezze ki a leghatározottabban és félreérthetetlenül, hogy a
magyar nép az SZDSZ-t megveti és a közéletből való azonnali eltűnésüket
követeli. A pártot és eszméiket a történelem szemétdombjára szánjuk.
Budapest, 2009. március 30.
Morvai Krisztina és a magunkfajták